20120717

Látni, nem csak nézni!

Szeptember 2, 2011 Szerző: irsajani

A bejegyzésből megtudhatjuk, hogy valójában miért nem volt soha polár szemüvegem.


 Látni, nem csak nézni!
Ha megnézzük az ideális műlegyes horgász portréját alapból feltűnik az embernek, hogy mindenkin van polár szemüveg.
Célja, hogy a horgász lássa a halakat.
(+ a szem védelme, de most nem erről lesz szó az írásban.)

A szeművegek iránti utálatom kis koromban kezdődött. Gyerek koromba egy ideig szeműveges voltam. Nagyon útáltam. Egyre erősebb szeművegeket írtak fel számomra, egész addig a pillanatig, míg be nem jelentettem, hogy én nem vagyok hajlandó szemüveget hordani többé. Így is lett!
A szemem magától megjavult és azóta is tökéletes.
Aztán jött a műlegyező horgászat és az ember szembesült azzal a mintával, hogy a polár szemüveg alapfelszerelés.
Na de miért is nincs nekem polárszemüvegem?
Elgondolkoztam ezen.
Arra jutottam, hogy annak a horgásznak, aki ismeri adott halfajok viselkedési szokásait, alapból felismeri a vizen adott halfajokhoz tartozó haltartásokat, tudja melyik csalit kell oda bedobni és mi fog történni aztán.
(Pld. elszámolsz 3-ig és akasztani kell.)
Annak alapjában véve nincs szüksége arra, hogy a halakat kukkolja. Oda megy a totális haltartáshoz, azonnal látja hová állhat be a domolykó, ha van ott. Látja, hogy hová kell beejteni a politenkaráját és be is ejti, majd mind várható volt az üresnek látszó vízből felúszik egy jó hal és egy nagy rablás képében lerántja a horgász csaliját, melyet még a vak is érzékel, akár polár szemüveg nélkül is.
Tehát mondanivalóm lényege, hogy a halak szemüveggel való kukkolása azoknak való, akik nincsenek tisztában a megfogni kívánt halfajok viselkedési szokásaival, az azok számára ideális haltartó helyekkel és azzal a folyamattal amit eredményes halfogásnak neveznénk, tehát tudni, mi fog történni, ha van adott tartásban, célhal.
Tomi.
Neki remek minőségű polárszemüvegei vannak általában. Egyszer felvettem. És szebb lett a világ! Tökéletesnek látszott minden.
Aztán, ahogy elnézem Tomit horgászat közben, neki sincs soha szüksége szemüvegre, illetve hajráfként használja őket, nem a halak kukkolására.
Levonnám a levonandót.
A polár szemüveg nem pótolja a horgászati szaktudást!
Azok, akik rendelkeznek horgászati szaktudással azok számára nem vagyok biztos benne, hogy szükséges szemüveg.
(Legaláb is én nem érzem szükségességét.)
Még egy előny a szemüveg nélkülieknél.
Pld. a Balatoni nimfázásaimnál, tök zavaros vízben, amikor tényleg semmi nem látszik, alapvetően érzem minden féle kapásjelző és látvány nélkül mikor kell akasztanom mondjuk a 15 cm-es bodorkának.
Az én jelzőmet úgy hívják megérzés, mindig jól működik, alapja, ismerem a horgászati folyamatot kívülről. Tudom, mikor mi fog következni.
Ugyan akkor egy szemüveggel kukkoló nem érti hogyan lehet érzékelni a kapást, mindenféle fizikai jel,  jelzés,  jelző nélkül, még is működik.
Hát ezért nem volt nekem polár szeművegem soha.
Ui.
Aztán lehet, hogy ez a szemüveg mizéria a domináns érzékelési módhoz kötött. Az emberek 80%-a látó, nekik valószínűleg alapfelszerelés a polár szemüveg, hogy jól láthassa a dolgokat.
Aztán a másik domináns érzékelési mód az érző, neki nem kell kukkolnia szemüvegen keresztül, más alapján dönt és működik.
Ezt még fontosnak tartottam leírni a témához, csak, hogy teljes legyen a kép.

14 hozzászólás

  1. - Szeptember 5, 2011 - 09:26 Kovács Gergely (Kyle)
    Jani,
    ez nagyon veszélyes, felelőtlen írás. A ceeff-en írtam néhány gondolatot, miért is az, de ezeket a gondolatokat itt leírni, óriási hiba szerintem. Tudod jól, úgy gondolom, hogy aki az általad leírt tanokból próbál “legyessé” válni, vakvágányra szalad. De ha szemüveg nélküli legyezésre sarkallod az embereket, akkor szószerint értendő lesz a vakvágány. Fontosak az önálló gondolatok, de azért ez jó nagy marhaság lett.
    Üdv és jó blogozást,
    Kovács Gergely
  2. - Szeptember 5, 2011 - 12:33 Jenő
    Ez nem csak badarság, hanem veszélyes badarság!!!
    Lehet neked nem, de védelmi okokból műlegyezőknek kötelező a szemüveg használata. Ha már szemüveg, akkor a polarizált praktikus, mert belátni a vízbe is vele.
    Itt egy használhatóbb véleménycsere:
    (A blog írója törölte az itt leírt linket.
    OK: A fent említett oldalon gátolva van számomra a szabad társalgás, vita lehetősége, ezért az oldalt semmilyen formában nem szeretném reklámozni.
    Aki vitázni szeretne itt megteheti.)
    Nem szabadna nyilvános fórumon veszélyes magatartásra buzdítani. Pl. mint a biztonsági öv vagy bukósisak használata. Egy bukósisak nélküli motoros sem vagány csávó, hanem esztelen!
  3. - Szeptember 5, 2011 - 20:39 irsajani
    Üdv.
    Szerintem megint belefutottunk az egy dolognak csak egy jó megoldása lehet című történetbe.
    Részemről kész vagyok érvelős vitát nyitni adott témáról.
    Szükséges-e az eredményes műlegyező horgászathoz polár szemüveg címmel?
    Sajna hiába nyittottatok más helyen nyilvános vitát, ha 5 ember majd elmondja (aki napszemüvegben született), hogy napszemüveg nélkül az élet vacak és káros. Viszont, ha nekem nincs lehetőségem részt venni egy ilyen, mondhatnánk fontos téma megvitatásában, csupán azért, mert blokkolják a belépési lehetőségemet, adott oldalon, nehogy más fajta vélemény is megjelenjen, akkor vicces az egész, velem szemben, pedig tisztességtelen.
    Tehát javasolnék adott témában érvelős megvitatást itt.
    Végül is az olvasóknak és az oldalnak is fontos a sok rétű tájékoztatás, a lehetőségek bemutatása (több féle), hogy aztán az érdeklődő választhasson számára mi a szimpatikus.
    Várom az érveket miért szükséges az eredményes műlegyes horgászathoz polár szemüveg?
    Részemről írom már az érvelésem.
    Üdv.
  4. - Szeptember 6, 2011 - 07:23 Boros
    János!
    A szemüveg nem az EREDMÉNYES hanem a BIZTONSÁGOS műlegyes horgászathoz szükséges!
    Azt gondolom hogy a szemellenződ miatt (ami a csőlátást okozza) nem viselsz napszemüveget.
    Boros
  5. - Szeptember 6, 2011 - 07:34 Hatos Gábor
    Jani! Én sem szeretetem a polart, de azért használok védőszemüveget. Haverom régi köszörüléshez hasz nált átlátcszo szemüveget ami azért jo mert oldalt isvéd. Azér ezt gondold át hogy mér nem kell?
    G
  6. - Szeptember 6, 2011 - 12:23 RSDMAN
    Sziasztok!
    Találtam a témához egy jó kis adalékot, mégpedig itt:
    http://irsajani.wordpress.com/2009/07/02/a-szemuveg/
  7. - Szeptember 6, 2011 - 13:19 Hatos Gábor
    Jani!
    Egy világ dült ösze bennem! Ezt is Te írtad 2009ben? Hogy higgyek így neked?! Most akkor kel pollár vagynem?
    Ma adtam el mer aztmontad nem kell. Most vegyek ujjat?
    Ehh…
  8. - Szeptember 6, 2011 - 20:01 irsajani
    Boros Z.!
    Szerintem nem személyeskedni kéne, hanem célszerű volna az ész érveket a szemüveg mellett felsorolni, hogy az érdeklődők teljes kép birtokában jól dönthessenek.
    Tehát, ha belefér, kifejtenéd a biztonságos műlegyes horgászat és a polár szemüveg közti összefüggés halmazt?
    Köszi.
  9. - Szeptember 6, 2011 - 20:10 irsajani
    Nagyon spam gyanús vagy, kedves Hatos!
    A hit.
    Ha némi zavarkeltés így megingat, akkor van min fejlesztened.
    Az oldal egyébként nem a hitről szól, hanem van egy stóc jól működő dolog.
    Ami szimpatikus számodra azt kipróbálod és megtapasztalod a gyakorlatban annak eredményességét.
    Szemüveg kérdésben érdemes megvárnod az érvelős vita végét és a mindkét oldalról beáramló érvek közül biztonsággal ki tudod majd választani a számodra legmegfelelőbet.
  10. - Szeptember 6, 2011 - 20:18 irsajani
    Kedves RSDMAN!
    Kösz, hogy bedobtad az oldalon már megtalálható másik, napszemüveges írást. (Legalább egy helyen van minden!)
    Az írásból egyből kitűnik, hogy nem helytálló az az állítás, mi szerint egy oldalúan “rossz irányba” terelném az olvasók gondolkodását. Alapból a két írás a már általam említett dolgot erősíti. Tehát bemutatni egy adott témát többféle szempontból, hogy az érdeklődő olvasó kiválaszthassa a számára szimpatikus választási lehetőséget.
    Az írásból kiemelném azt a pillanatot, amikor kipróbáltam először a polár szemüveget. Mint írtam, alapvetően az emberek számára az ugrik be, ha van rajta ilyen szemüveg ez után, akkor majd tök jól fogja látni vízbegázoláskor az elé beúszó halakat.
    Alapból a többség ezt a tanulságot vonja le egy ilyen írásból.
    Most leírnám a valóságos tapasztalatot, az igazi tanulságot!
    Amit adott szituációból le kell vonni tanulságként az az, hogy nem trappolunk bele a haltartás közepébe melles csizmában! Még akkor sem, ha a műlegyes idillképben ezt látjuk sok esetben. Tehát itt ismét bedobnám az esetek 80%-ban a parti legyező horgászat alkalmazása a célszerű, mondatom.
    Ha ismét ugyan arra a helyre keverednék, alapból nem polár szeműveget húznék, hanem partról horgásznék, ismerve hol van a fix haltartás és ismerve mi jöhet ott.
    A bejegyzésben van még egy fotó egy paduccsapat hogyan néz ki polár szemüveg nélkül. Semmi nem látszik az egészből.
    Ha jobban megnézzük az alatta lévő fotót, ennek ellenére én megfogtam a halat a számomra nem ideális láthatósági feltételek ellenére is. Ez teljesen engem, illetve ennek a bejegyzésnek a létjogosultságát igazolja.
    Ha jobban átgondoljuk a két fotó jó alátámasztja, hogy az eredményes legyező horgászathoz nem feltétlen szükséges polár szemüveg. (Számomra.)
    A bejegyzésben jó magam ajánlom mások részére a szemüveg alkalmazását, szemük védelmének érdekében.
    Itt azt gondolom, eleget tettem a világ elvárásának, szemüveg ügyben, építve ezzel az igaziak műlegyes idill képet, hozzájárultam a szemüveg forgalmazók boldogságához és megnyugtattam azokat, akik úgy gondolják e nélkül tönkre menne a szemük.
    Jelenlegi bejegyzés arról szólt, hogy én miért nem hordok napszemüveget a legyező horgászathoz. Illetve, ami talán fontosabb, felhívja a bejegyzés a figyelmet arra, hogy maga a legyező horgászat építhető másra is, mint a látásra.
    Erről majd érvelésemben bővebben írok, gyakorlati példákkal, melyek szerintem meggyőzőek.
    Összegző:
    Jelen írásban elkezdtem felvázolni egy érző dominás érzékelési móddal rendelkező horgász elképzelését, mely a gyakorlatban jól működik. A bejegyzésben azt mondtam, hogy egy ilyen rendszerhez nem szükséges polár szemüveg.
    Aztán az általad küldött link tartalmában ajánlottam az olvasóknak a szemük védelmét. Ezt, mint felelőséggel bíró, nyilvános oldalt üzemeltetője, meg kellett tennem, még ha jó magam nem is tulajdonítok akkora jelentőséget egy szemüvegnek, mint azt sokan (szerintem eltúlozva) teszik.
    Most, hogy bemelegítő körömet lezavartam, szerintem térjünk rá az érdemi érvelésre!
    Át is adnám a szót a “napszemüveg” fan-oknak.
    Az olvasónak, addig is itt egy tényleg tudásfejlesztő link a napszeművegről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Napszem%C3%BCveg
    (Ne hogy az a vád érjen, hogy egyoldalúan mutatom be a témát.)
  11. - Szeptember 6, 2011 - 20:54 TIPP
    Sziasztok!
    Én csak annyit fűznék hozzá a dologhoz, hogy jobb ma egy szemüveg mint holnap egy üvegszem.
    Valamint ha már egyszer szükség van rá akkor miért ne használnánk ki a polár előnyeit.
    Érvek:
    http://alexkain.com/2011/06/14/battle-wounds/
    http://www.flyfishing-reels.com/preventing-fishing-fly-fishing-injuries/
    Talán szemüveggel kivédhető lett volna a szembe vágódó légy !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    TE DÖNTESZ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Üdv. TIPP
  12. - Szeptember 6, 2011 - 21:04 irsajani
    A napszemüveges link kapcsán….
    Magyarországon van 300 000 horgász. Szerintem egy úszózó, aki egésznap a vizen lévő úszóját bámulja, pont annyi káros sugárzás ér, mint egy legyező horgászt.
    Tehát kérem jelezzék azok (ez egy fajta statisztika lenne) akik, mondjuk legalább 8-10 évet meghaladó horgászati gyakorlati idővel rendelkeznek, nem szoktak a horgászatokkor napszemüveget használni és ennek következtében, igazolhatóan a napszemüveg hiánya miatt maradandó károsodást szenvedett a szemük.
    Egy ilyen téma megvitatásánál fontos lehet egy ilyen statisztika, hisz tudjuk sok esetben más a gyakorlat és más az elmélet.
  13. - Szeptember 7, 2011 - 09:47 Pali
    Jani
    szerintem ezt a temat 2 reszre erdemes bontani….
    1) biztonsag
    egyet ertek a tobbiekkel… foleg ha kezdo az ember, a fejet vedenie kell a legyektol.. ezert a sapka es szemuveg igen fontos… lattunk a neten mar eleg elrettento filmet balesetekrol… sajnos csak ket szemunk van es meg kell vedenunk.
    2) polar?
    en szemuveges vagyok, szoval alapbol vedem a szemem… nem mindenhol hasznalok napszemuveget, ugye ez fugg a fenyviszonyoktol… de a polar nem luxus… ha mar zavar a feny es latni is szeretnek ( aranyhid … ) akkor kell valami… vehetnel egy sima dioptria nelkuli szemuveget de minek, ha lehet napszemuveget venni… de ha ennel is van jobb , hogy lass a viz ala akkor vegyunk polart.
    szerintem nem veletlen, hogy a versenyeken a vilag minden tajan kotelezo a sapka es szemuveg…. nem uri huncutsag es marketing fogas a ketto hanem vontos vedoeszkoz, mint a szorfosoknek protektoros mentomelleny, boxoloknak a fejvedo… lehet neha kenyelmetlen, draga de ha beut a baj akkor eletet menthet
    ps) nekem mar horogszabaditas soran csattant nimfa a szemuvegemen, s akadt el legy a sapkamban… de hat en meg nem tudok legyezni…
  14. - Szeptember 21, 2011 - 20:45 irsajani
    Üdv.
    A bejegyzés eddigi nézetsége 243.
    Azt gondolom, aki érdekelt volt a témában az érvelt.
    Szükséges-e az eredményes műlegyező horgászathoz polár szemüveg?
    Ezek érkeztek be:
    “A szemüveg nem az EREDMÉNYES, hanem a BIZTONSÁGOS műlegyes horgászathoz szükséges!”
    “Talán szemüveggel kivédhető lett volna a szembe vágódó légy!”
    “Nekem már horogszabadítás során csattant nimfa a szemüvegemen, s akadt el légy a sapkámban…”
    “Egy bukósisak nélküli motoros sem vagány csávó, hanem esztelen!”
    Mivel írtam egy eredményességet, elemző írást, ezért, mint Pali is megjegyezte célszerű jelen témában az eredményességet és a biztonságot külön tárgyalni.
    Tehát: Szükséges-e az eredményes műlegyező horgászathoz polár szemüveg?

    A témához 0 db érv érkezett be, ami indokolttá tenné eredményesség szempontjából a polár szemüveg viselését.

    Illetve olyan összefüggést tartalmaz, ha van rajtad szemüveg, akkor eredményesebb műlegyező horgász leszel, ha nincs akkor rosszabb eredménnyel zárod a horgásznapod.
    Illetve érkezett egy konkrét vélemény, mi szerint
    “A szemüveg nem az EREDMÉNYES, hanem a BIZTONSÁGOS műlegyes horgászathoz szükséges!”
    Tehát megállapítanám, hogy az eredményesség szempontjából senki nem tudott ésszerű érveket hozni a polár szemüveg alkalmazásának szükségessége mellett!
    Itt igazából nincs mit megérvelnem, mindenki le tudja vonni a levonandó tanulságot, az eredményességet illetően.
    Ellenpéldaként fel lehet hozni más műcsalis horgászokat. Pld. a pergető horgászokat. Ott sincs ilyen összefüggés, hogy ha viselsz szemüveget, akkor eredményes leszel, ha nem akkor annyi. Ez egy „műlegyezős betegség!”
    Egyszerűen a legtöbbjük eredményesen horgászik szemüveg nélkül, sokszor nem szakáll nélküli kis horgokkal, hanem bazi nagy hármas horgokkal.
    A biztonság kérdése.
    Mivel nem adott témába vág ezért külön bejegyzést, önálló írást szentelek neki „A tökéletes biztonság illúziója” címmel. Melyben kifejtem a biztonságra vonatkozó elképzelésem, illetve megosztom, hogy más szakterület jeles képviselői mit gondolnak általában a témáról.
    Ugyan akkor készült egy bejegyzés azt feltételezve, hogy a hozzászólók segítő szándékkal szóltak hozzá a témához.
    Balesetvédelmi tippek műlegyező horgászok számára.http://irsajani.wordpress.com/2011/09/18/balesetvedelmi-tippek-mulegyezo-horgaszok-reszere/
    Eddig a napszemüvegen kívül senki semmit nem dobott oda be, mint a kezdők számára levonható tanulságot, melyből profitálhatnak.
    Ha ez így marad erős kérdőjel, kerül jelen bejegyzés hozzászólásainál a segítő szándék mellé.
    Lehet, hogy ez is csak fogás keresése rajtam?
    Számomra érdekes volt a téma alapvető kiforgatása és eljutni addig, ha van rajtad polár szemüveg az a biztonság, ha nincs akkor „esztelen csávó vagy!”
    Alapvetően ez az itt kihozott összefüggés nem állja meg a helyét a világban. Hisz, ha jobban belegondolunk más horgászati balesetek, talán mindegyike jóval gyakrabban előfordul, mint az, hogy kiszúrod a saját szemed. Talán az is többször előfordul, hogy a Dunakanyarban neked rohan a vaddisznó, aki inni szokott oda lejárni a kicsinyeivel. Vagy a villanydrótot is szerintem jóval többen verik telibe. Vagy telemegy a melles csízmád vízzel és…
    Egy ilyen szituációkban a biztonság = a polár szemüveg viselésével?
    Ha minden baleseti szituáció lehetőségét durván szemléltetünk, akkor holnaptól már tényleg senki nem fog horgászni, nehogy…
    És itt jön: Amitől félünk, azt magunkhoz vonzzuk!
    (Működő törvényszerűség.)

    (Ennél a résznél alapvetően behal a biztonság kérdése azoknál, akik azért hordanak polár szemüveget, nehogy kiszúrják a saját szemüket.) (Csúnya dolog, de működik!)
    A bukósisak és az esztelen csávó.
    Tételezzük fel, hogy beleakad a fejedbe a műlegyed, mert nem vagy ura a szerelésednek. A szemen kívül annyi hely van a fejen melybe, beleakadhat.
    Biztos belátjuk, hogy egy sapkánál és egy polárnál jóval nagyobb biztonságot nyújt egy motoros bukósisak. Ez nem lehet kérdéses! A teljes fejet védi.
    De, ha elesel a kövezésbe, akkor is tuti.
    Itt felmerülhet a kérdés:
    Miért nem használnak a műlegyező horgászok védelmi célból nagyobb biztonságot, nyújtó védőfelszerelést?
    (Legyen a neve motoros bukósisak.)
    Miért?
    ……………………………
    És végszóként levonnám a tanulságot a bedobott gondolatmenetek továbbvezetésével:
    A bukósisak nélküli műlegyező horgász nem vagány csávó, hanem esztelen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése