augusztus 3, 2012 Szerző: irsajani
Bíztató hírek.
Tomi megtalálta a szilvaorrús, paducos „pályát”. Elmondása szerint kilós darabok is voltak ott. Természetesen kenyérzsákos etetés nélkül felesleges rápróbálni a dologra, viszont én már rég óta készülök egy ilyen nimfázásra, a Dunán. A kapás igen finoman jelentkezik, sőt sokszor azt tapasztalta, hogy még a nagyobb halaknál is abszolút nem érzékelhető, hogy a szájukban van a csali. A dolog fő érdekessége számomra, hogy nem az ívásra összegyűlt halak tartózkodási helye ez a hely, hanem adott fajokra tilalmi időn túli, általános tartózkodási helye ez a hely.
Utána számoltam hány ilyen helyet tudok. Nulla jött ki eredményképpen. Így finoman fogalmazva is fellelkesített a lehetőség, egy ilyen nimfás teszthorgászat, lehetősége.
Jó jászt és dévért is fogott adott horgászat alatt.
Remélem, mihamarább összejön ez a peca.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése